Az ősmagyarok hagyományait sokáig homály fedte, azonban az Ural hegység és annak környékén elő, valószínűsíthetően rokon, illetve hasonló életmódot folytató nomádok nyomán sok információt tártak fel az elmúlt évtizedek során őseinkkel kapcsolatban.

Ezúttal a jurták elkészítéséről és a nemezelésről lehet 5 napon át tanulni, ha kevésbe nomád, de mindenképp legendába illő tábor keretében. A magyarságtudat fejlődéséről, régi elemeiről, amelyek ma is meghatározóak, valamint az ősök szokásai, mindennapjaival kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők egy-egy tematikus előadás keretében.

Előadók: Dezső Tibor Attila, Fülöp Szabolcs, Kincses Kálmán.

Megtapasztalni, hogy milyen módon működik egy jurta, mekkora munka a tartó faszerkezet elkészítése, hogyan készül az évszakok viszontagságainak jól ellenálló nemezbevonat, hogy milyen módon lehet otthon nemezt készíteni, majd hasznosítani azt a hétköznapokban olyan élmény, amelyet kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlunk. A tábort hangsúlyosan nem csupán felnőttek számára szervezzük, hanem a kicsiknek is, akár egész családos tevékenységnek is fel lehet fogni.

Az eseményre július 8-13 között kerül sor, a jelentkezési határidő pedig június 30. Részvételi díj: az iskola diákjainak 450 lej/fő, a további érdeklődőknek 500 lej/fő – az összeg a szállást és az ellátást is fedezi.

További információk, illetve egyeztetés a 0267351560-as telefonszámon, illetve az office@artecovasna.ro címen.