Bemutatkozás

A Kovászna Megye Tanácsa fenntartásában működő Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola a térség kiemelt hatékonyságú, kulturális oktatással foglalkozó intézményének számít. A népiskolaként is gyakran emlegetett oktatási központ három területen tevékenykedik: művészeti oktatás, felnőttképzés, illetve táborszervezés, melyek keretében nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok, a népi kultúra ápolására, a szellemi értékek megőrzésére, azok terjesztésére, valamint az önfejlesztés lehetőségeinek megteremtésére.

Az intézmény több mint 40 éves múltra tekint vissza. Kezdetben 4 szakkal indult – ének, zongora, hegedű és gitár – majd a 70-es évektől egyre több tagozattal bővült. A térség különböző helységeiben kialakított népművészeti szakok indításával vált egyre népszerűbbé. Jelenleg Háromszéken 5 városban, 8 községben, valamint 13 településen működnek kihelyezett osztályai az iskolának, így építve ki a megyében a művészeti oktatást. Sepsiszentgyörgyön, valamint a megye városaiban és községeiben a következő osztályok működnek: ének, zongora, gitár, basszusgitár, hegedű, szintetizátor, cimbalom, szaxofon, ütős hangszerek, fuvola, blockflöte (furulya), klarinét, trombita, kürt, tuba, balett, néptánc, hangosítástechnika, népdaléneklés, könnyűzene, színjátszás, rajz, festészet, zeneelmélet, zenetörténet, bútorfestés, népi díszítőművészet.

A Sepsiszentgyörgyhöz közeli Árkoson található Felnőttoktatási Központ számos szakmai képzési program lebonyolítására ad lehetőséget, valamint közintézményeknek, civil szervezeteknek, magáncégeknek szervezett különböző képzési és tájékoztatási tevékenységeknek ad otthont.

Az elmúlt évek során a következő felnőtt képzésekre került sor: pincér-szakács, lakberendező, szabás-varrás, illetve fazekas képzés. A központ nem csupán a konferenciák, szemináriumok, kerekasztal megbeszélések megszervezéséhez szükséges feltételeket, hanem a szálláslehetőséget is biztosítja.

Az intézmény által évente megszervezett művészeti szaktáborok (fúvós-, gitár- és balett-tábor), az iskola Mini Snaps gyerek együttesének tábora, valamint a színháztagozat tábora is nagy népszerűségnek örvendenek, ahol a tanulók a nyári szünidő alatt még jobban belekóstolhatnak a művészet világába.